Egy-egy reggel, amikor megyek dolgozni látom az őzeket nem messze az úttól legelészni. Ilyenkor keserédesen indul a napom. Egyfelől örülök, hogy látom őket, de mindig elfog a szomorúság. Eszembe jut, milyen volt mikor én voltam gyerek, és ide csak nyaralni jártunk. Sokkal kevesebb ház volt, nem volt ennyire beépítve a hegyoldal. Közelebb is voltunk az erdőhöz, és vadállat is több volt. Minden nap akadt látogatónk. Most meg a sikló is ritkaságnak számít. A lányaim már nem élhetik át azokat a csodálatos perceket, mikor reggel félálomba mész a tábori felé, és hallod, hogy valami hangosan röfög. Kidörzsölve a csipát a szemedből döbbensz csak rá, hogy az biza, egy hatalmas vaddisznó, aki karnyújtásnyira van tőled, szerencsére a kerítés túloldalán.
Hogy most miért is írom mindezt? Kovaxka új készletéhez kerestem fényképet, azon gondolkoztam miről is szóljon az oldalam. Aztán besétált az ajtón gyík pajtás, és ahogy ránéztem tudtam mit is szeretnék ezzel a zöld készlettel kezdeni.
a készlet:
és gyík haverom:
3 megjegyzés:
:DD ötletben nincs hiány.
Nnna, ez annyira jó lett, h azt hittem, hagyományos! Klassz az elrendezés, a színek, a minták, a szöveg - egyszóval nagyon egyben van!!!
Azért ez sem semmi "kertkapcsolat". :)Bár én sem panaszkodhatok! Emeletes házunk ablakából csodálhatom a falon rohangászó mókus-galerit :) szeretgetem az oldaladat!
Megjegyzés küldése