2011. okt. 13.

tökök, pókok, boszorkányok


Az úúúúúúgy volt, hogy a Barátnőm :D megkérdezte lennék én a kis kreatív csapatának /pillanat egyetlen tagja. Egyrészt nagy megtiszteltetést, másrészt meg ismerve Sapi ízlését, hülye lettem volna nemet mondani!
Szóval beszélgettünk költői túlzás, írogattunk skype-on és csak úgy csalinak mutatott egy-két próbadarabot.

 katt ide a nagyobb képekért

Anyám! hát annyira de annyira helyes volt az szellemecske, seprűcske, és kis pókocska! Apropó pókocska... pont mikor itt ájuldoztam a monitor előtt és próbáltam írásban is kifejezni csodálatom,  eskű! itt lógott a búrám előtt le a polcról egy hasonló kaliberű, csak egyrészt nagyobb volt, másrészt rohadt élő pók (a fáradságomat jelenti, hogy átsuhant a buksimon, hogy aztak..va de ügyes ez a csaj, ennyire élethű pókot kreált!) ....kulturált sikítozás után, mert a lányok már aludtak, és anya egyébként is hős,  leültem a teám mellé, és TUDTAM! mit akarok velük kezdeni. Annyira röhejes ám. Én, aki gyakorlatilag csak instrukciók alapján tud/tudott albumokat készíteni tudtam, láttam magam előtt milyen lesz a végeredmény. Nagy vonalakban persze, mert nem tudom meghazudtolni magam, meg egyébként sem vagyok vérprofi, és bevallom, nem terveztem meg gondosan előre minden oldalt, de a végeredmény rettenetesen tetszik!
Sőt! az első albumom amit a férjem is megnéz! Nagy szó ez ám!

Ajjaj, megint sok a rizsa...pedig hol még a bejegyzés vége! Kitartás!

Elképzelés megvolt. Nagy ötlet: koporsó formájú album. Tudom, valahol beteg. Mentségemre a lányok ScoobyDoo korszakukat élik, aki ismeri a mesét megért. Fényképek is megvoltak, mert nálunk ugyan pont nincs (még) Halloween, de van farsang!  Szerencsésebbeknek vannak jó kis Halloween-es bulik is! Mi hiányzik még? Bizony! Papírok. Halljam! Hányan csábultunk el annak idején a Lidl akciót nézve Scrapbook papírkészletre? Na???? Mert én igen. Nyakamon is maradtak a szellemes, szemes, és egyéb papírok, amik eddig totál használhatatlannak tűntek, és csak jobbról raktam balra őket.

Most meg veregetem magam vállba, hogy tudtam én! hehe, nem meg mondtam én! jó lesz az még! Jó is volt, sőt!

Állati büszke voltam magamra, míg le nem esett, hogy jó, koporsós album, királyság, de! nem lehet ilyet kapni! Mit tesz ilyenkor a magyarscrapper??? tervez egyet :DDD

Nagymamám szerint kicsit morbid, nekem viszont nagyon bejön!

Most már tényleg mutatom, mielőtt elkattintotok (bár szemfülesebbek FB-n már láthatták:

Click to play this Smilebox slideshow
Create your own slideshow - Powered by Smilebox
Make a free slideshow

A slideshow Sapimanó keze munkáját dicséri. Pussz érte, haláli lett!

Ha nektek is legalább annyira bejön ez a cucc, mint nekem, idelinkelem még egyszer: album, chipboardok

Annyi, de annyi ötletem van még!!! Reszkessetek, nem lehet lelőni, egyfolytában ragasztok! Ígérem, lesz még olvasnivaló a héten! :D

5 megjegyzés:

Sapimanó írta...

Biglájk! Szeretem az írásaid, szeretem a munkáid és szeretem a lányaid :D Úgy cakli pakli!

Era85 írta...

Én is, én is! Még-még, rizsázz nekünk! Szeretem olvasni! :)))

Réka írta...

Én is imádom a bejegyzéseid, a rizsáid és a munkáid! Üdv. a másik oldalon! :D Szuper, hogy hagyományosban alkotsz! Egyébként szerintem inkább vicces mint morbid az album. :D

Tipitá írta...

Vizuális típus vagyok! Elképzeltelek!! Halk röhögés! Nekem is van Lidl-s papírom, bi-bi. És én is rakosgatom! :)))

Bmary írta...

Aranyos vagy most is,mint mindig!!! Nem bánnám,ha sűrűbben olvasgathatnálak.....Jaj, a lényeg: a munkád-albumod gyönyörű!!!!